cukormentes

Tej: élet, erő, egészség. Vagy NEM? (I. rész)

Párszor beszéltem már érintőlegesen a tejről, de úgy tűnik erről sem lehet eleget beszélni, mindenkit érdekel, hogy mégis miért nem jó tejet inni, hiszen amióta az eszünket tudjuk azt halljuk, hogy a tej az élet forrása, és ne feledkezzünk meg a napi tejbevitelről…Hát tényleg ezt halljuk, de ugye azzal már régóta tisztában vagyunk, hogy az amit promotálnak és amit állandóan hallunk nem feltétlenül igaz, és nem feltétlenül jó nekünk…nos ilyen a tej is. A kálciumpótlással kapcsolatos tejfogyasztásról és a csontritkulás közötti összefüggésről már írtam, úgy, hogy erre most nem térnék ki újra.

Na de nézzük mi a baj a tehéntejjel: sok tejkritikus azzal indít, hogy az ember az egyetlen emlős, amely egy másik emlős tejét issza. Igen ez tényleg így van, de elég nehéz lenne elképzelni, hogy például a kutya vagy a macska megfeji a tehenet, majd megissza a tejet…mert amúgy ha a kutyának vagy macskának tejet adunk, akkor az szó nélkül megissza, és remekül él tovább. Szóval ezt nem tekinteném érvnek…de vannak ennél sokkal komolyabbak is :-).

Az életünk az anyatejjel indul, akár minden más emlősé is. A tej tehát egy igen gazdag táplálék magas protein tartalommal, esszenciális zsírsavakkal, jótékony baktériumokkal és inzulin növelő hatással, aminek mind-mind óriási szerepe van a fejlődésben és a növekedésben. A tej megemésztéséért felelős enzimünk azonban 2 éves korig van jelen szervezetünkben, ez által is jelezve biológiailag, hogy a test elérte azt a fejlettségi szintet, amihez a tej létfontosságú VOLT! Persze ettől függetlenül van aki élete végéig issza a tejet, és nem lesz tejérzékeny, meg cukorbeteg sem, de ugyanakkor nagyon sokan intoleranciákat tapasztalnak. Nem véletlenül ugye, hisz az emésztésünk nem így lett beállítva, és a magas inzulin sokk akár tejből akár más táplálékból jön, nem egészséges hosszú távon.

Ahhoz, hogy még tisztábban lássunk, kétféle tehénről kell beszélnünk első sorban, melyeket a tudomány A1 és A2 jelöléssel látott el. Az A1 a nyugati tehén, ami Európában és Amerikában is honos, az A2 pedig az ázsiai fajta. Ezen fajták teje sem egyforma. Az A1 tej béta kazein nevű összetevőjével máshogy birkózik meg az emésztésünk,  mint az A2 béta-kazeinjével. Röviden a lényeg az, hogy ha A2-es tejet ihatnánk, vagy nyers (megfelelő higiéniai körülmények között, kézzel fejt, de legalábbis kistermelőtől származó) kecske- vagy juh tejet, akkor bizonyára nem is kellene ezt a bejegyzést megírnom, mert ezeknek nagyon minimális negatív hatása lehet a szervezetre. A lényeg persze akkor is az lenne, hogy heti 2-3 alkalomnál többször ne fogyasszunk belőle a magas kálcium tartalom miatt.

Na de ahogy azt tudjuk, a boltok nem ezekkel a tejekkel vannak elárasztva, hanem az A1-es típusúval. Az A1  béta kazein emésztése során opiát keletkezik (Béta-CazoMorfin-7) a szervezetünkben (ugye az ópiumról meg a heroinról tudjuk, hogy nem pont egészségesek, akkor a BCM7 mért lenne az…). Az immunrendszerünk azonnali küzdelmet indítványoz az opiát ellen, de mivel nem tudja leküzdeni, ez a harc folyamatos, ami autoimmun betegségekhez vezet, úgy mint a diabétesz.

Az eddigieket összefoglalva: a tej a magas, növekedéshez-fejlődéshez szükséges tápanyagtartalma miatt súlyproblémákat okoz, magas inzulinhatása miatt pedig a cukorbetegség előszobája is. Ha csak arra gondolunk, hogy egyre növekszik a gyermekkori cukorbetegség aránya, és a gyermekek egész pici koruktól tehéntejet fogyasztanak (ráadásul hőkezelt meg pasztőrözött fajtát), nem meglepő hát, hogy számtalan tanulmány bizonyítja a tej és a cukorbetegség közötti összefüggést.

A tej másik összetevője, amiről mindenképp beszélni kell az IGF (Inzulinszerű Növekedési Hormon), ami igen fontos hatást tölt be a növekedésben…egészen 2 éves korig. Az IGF nagy része a felnőtt testben emésztetlen marad és a bélrendszerből visszajut a szervezetbe, ahol a sejtosztódást és növekedést serkenti. Ezzel el is jutottunk a következő szintre, ahol már a rákos daganatok és a tej közötti kapcsolat kerül leleplezésre. Minél magasabb az IGF a szervezetben annál magasabb a daganat kialakulásának a kockázata (mellrák, prosztatarák, vastagbélrák, méhnyakrák stb) is, amennyiben pedig a rákos daganat már jelen van a szervezetben, annak a növekedését és terjeszkedését az IGF csak támogatja.

A laktózintolerancia igencsak elterjedt, és bizonyára sokan tudják, hogy azok akik tejcukorérzékenyek fogyaszthatnak kellően fermentált tejtermékeket, melyekben a baktériumok lebontják a tejcukrot, úgy, mint a joghurt vagy a kefir (itt nem a bolti termékekre gondolok, hanem a házilag fermentáltakra), ez azonban továbbra sem oldja meg az inzulin kérdést.

Nézzük mi a helyzet a tejsavóval, amit a sportolók főként por formájában tonna szám öntenek magukba. Első sorban a porok tele vannak olyan adalékanyagokkal, mint a színezékek vagy az aszpartam, de a tejsavó natúr formájában sem egészséges. Annak ellenére sem, hogy a sportolok izomtömegének növelését igen pozitívan befolyásolja, a savó fogyasztása hiperinzulinizmushoz vezet, amit inzulinrezisztencia követhet ami a szív- és érrendszeri megbetegedések komoly kockázati tényezője, de a pcos-é is. De amit talán a legfontosabb hangsúlyozni, NE! idd meg a kalóriákat, hanem vedd őket magadhoz táplálék formájában.

Folyt. köv.

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Lencsés Rebeka says:

    Sziasztok! A tehéntejjel maximum az lehet a probléma, ha nincs megfelelően hőkezelve, mint ahogy itt is írják: http://laboratorium.hu/elelmiszer-es-mas-finomsagok/mitol-tej-tej/, de egyébként tökéletesen alkalmas emberi fogyasztásra:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!