cukormentes

A nagy gabona átverés!

Most, hogy már kezetekben az első, (DE ígérem nem utolsó!) paleo kenyér recepet, így elérkezettnek tartom a pillanatot, hogy beszéljünk a táplálkozás alapjának hitt kenyérről, avagy a gabonafélék “áldásos” hatásáról.

Szinte mindegyik diétában kiemelt fontosságúnak tartják, hogy ne együnk zsíros ételeket, vörös húst csak nagyon visszafogott mennyiségben, és kezeljük visszafogottan a süteményeket. Cserében fogyasszunk müzlit, teljes kiörlésű kenyereket, zsírszegény ételeket, hüvelyeseket.

Most nem foglalkozom a többi ajánlással (bár egyiket-másikat érintettem már), vegyük célkeresztbe a teljes kiörlésű kenyereket és egyéb gabonafélékből származó péktermékeket első körben. A “jótanács” úgy hangzik jellemzően, hogy ha szeretnél fogyni, vagy egészségesebben élni, akkor cseréld a fehér kenyeret teljes kiörlésűre. Hogy miért: mert nem finomított, ami az emésztésnek kedvező, rengeteg rostot tartalmaz, és a vércukorszintet nem lövi az egekbe, sőt szinten tartja. Na ebből szinte semmi NEM igaz!

Tényleg valamivel több rostot tartalmaz a teljes kiörlésű kenyér, mint a fehér, de ami a glikémiás indexét illeti, az 65, míg a fehér kenyérnek 70-75. Oly messze nincs a kettő egymástól lássuk be, és mindkét érték magasnak számít. Mondok jobbat: a fogyókúrázók nagy része előszeretettel fogyasztja tonnaszám a puffasztott rizst, aminek 85! a GI-je, szemben a rizskenyérrel, aminek “csak” 70. Ezen a ponton már nincs is igazán értelme mást is bizonygatni, hiszen a modern kor népbetegsége az elhízás és a diabétesz, és mindkettő esetében igen nagy szerepet játszik a gabona.

Ha esetleg felmerülne az a kérdés, hogy miért a gabonát hirdetik a tápláléklánc alapjaként, akkor a válasz még a pofonnál is egyszerűbb. Mert könnyű előállítani, könnyű eladni és sokáig eláll. És ahol a pénz beszél, ott minden más érdektelen.

Ami a legkomolyabb a mi jó kis nyugati társadalmunkban: a cukorbetegeknek napi előírt mennyiségű szénhidrátot “kell” fogyasztaniuk, ami majd jól betesz az amúgy sem túl karcsú vércukorszintüknek, és ez a szénhidrát az esetek többségében valamiféle gabona. A cukorbetegség kvázi magától elmúlna, ha a beteg lefogyna, sportolna és letenné a gabonát meg a finomított cukrokat. De ezt senki nem írja fel receptre, mert ebből nincs jövedelem…

Amellett, hogy a gabona a korábban felsorolt betegségeket okozza, megajándékozhat még gluténnal, lektinekkel és fitátokkal, amik csak tovább zavarják amúgy sem tiszta vizeinket. A gluténérzékenység egyre elterjedtebb probléma manapság, ahogyan az irritábilis bélszindróma is, amiben szintén nagy szerepe van a gluténnak.

Most jön a kérdés viszont, hogy mégis a korábbi korokban, vegyük akár Krisztus korát és a római birodalmat, miért nem haltak az emberek tömegestül kenyérhalált? Pedig ettek belőle bőven…ha csak a festményeket nézzük, és nem kutatunk tovább, akkor is evidens, hogy a mi kenyerünk köszönő viszonyban sincs az övékével, ami lapos volt, és szakadt. A gabonaféléket, ahogyan sok mást is, kereszteznek a legjobb hibrid kitermesztése céljából, így lett a mai a leggluténosabb verzió. Ez pedig pusztán azért “jó”, mert a gluténtól válik keleszthetővé a tészta, és növekszik szép nagyra, majd lesz jó ropogós és törik a sütés után! Jó nem?

Szóval ha fáj a hasad, felpuffadsz mindentől és rossz a gyomrod, esetleg fáradt vagy, netán depressziós is, akkor tedd le a glutént (a gabonát), akár csak időszakosan, 1 hónapra, és érezni fogod a változásokat…és valószínű nem akarsz már visszatérni rá:-)) De ez már csak mellékhatás:-)

A lektinek sem jobbak a gluténnál, azok is a belekben fejtik ki hatásukat, károsítva a bél nyálkahártyáját és gyulladást okozva. Akadályozzák az étel felszívódását, sőt élen járnak a vastagbél rák okozói között is. Lektin rezisztencia is létezik, minek köszönhetően ezek a toxinok elnyomják a jóllakottság érzetet, és amikor a szervezet már telítve van étellel, akkor is fellép az éhségérzet. Hogy ez hova vezet, azt úgy is tudjátok.

És végezetül, de nem utolsó sorban, a fitátok is jelen vannak a gabonákban és egyes magvakban meg diófélékben. A fitátok a fehérjeemésztő enzimünket kötik le, és olyan tápanyagokat vonnak el a szervezettől, mint a kálcium, a vas és a magnézium. Na tessék: ezennel meg is van a válasz arra, hogy egyesek miért szenvednek vas hiányban és kókadoznak egész nap, mások miért depressziósak a magnéziumhiánytól, és megint mások miért szenvednek csontritkulásban, fogszuvasodásban: mert TÚL SOK GABONÁT fogyasztanak!

Hát remélem ezentúl meggondoljátok, mielőtt bevásároltok a pékségben.

Remélem vagytok:-))

P.S. ugyanez vonatkozik a gabonapelyhekre is amennyiben natúr gabonapehelyről beszélünk. Amennyiben édes…A Nestlé Fitness gyümölcsös verziója 100g-ban 35g cukrot tartalmaz, ami 7 csapott teáskanál (majdnem 2 púpozott evőkanál) cukor …és ez “csak” a cukor…na ezzel fogyjál, ha jó vagy!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!