Szeretem magam. Szeretem magam?

Miért van az, hogy mások véleménye a mennyekbe emelhet vagy a földbe tiporhat egy pillanat alatt? Miért van az, hogy mások véleménye által definiáljuk önmagunkat? Miért kell más ahhoz, hogy elhiggyük magunkról, jók vagyunk?

Érdekes kérdések, és bár néha meg tudok torpanni egy negatív vagy éppen rossz indulatú megjegyzés hallatán, mára végre megtanultam, hogy önmagam definiálása csak és kizárólag rajtam múlik. Kellett ehhez 28 év, kellett ehhez néhány negatív tapasztalat, kellett ehhez önbizalomhiány, kellett ehhez sikertelenség, és főként kellett ehhez erős akarat, ami mindig talpra állított, és elhitette velem, hogy igenis képes vagyok megmutatni a világnak, bárkinek, hogy az vagyok, aki vagyok, és nem az akit/amit gondol(nak) rólam.

Az élet rendkívül jó humorú, sőt mi több néha már túlzottan is humorizál, de amikor az emberbe a legjobban belerúgnak igazságtalanul, akkor megadja azt a visszaigazolást, ami újra és újra erőt ad. Ebben hiszek, és ez lebeg a szemem előtt, amikor a kétségek elkezdenének meggyengíteni.

Az utóbbi pár hónapban elég nagy változásokon mentem keresztül, hisz letettem a cigarettát, mostanra már a kávét is, áttértem a paleolit életmódra, mert szeretném ha a PCOS-em is elmúlna és szeretnék egészséges lenni és maradni, új munkahelyem lett, ahol egyre jobban elismernek, itt vagytok ti, akik egyre inkább kezdenek visszaigazolni, és ennek ellenére a múltkori +1kg, amit a mérleg mutatott teljesen kétségbe ejtett. Úgy éltem meg a dolgot, mintha az az 1kg 11 lenne, vége lenne a világnak és minden amit elértem pocsékba ment volna. Elfelejtettem, hogy több, mint 2 év után elmúlt a HPV-m, tele vagyok energiával és jókedvvel…mintha, eltörölték volna az egészet. Hagytam, hogy az a jelentéktelen számocska elrontsa a kedvemet és már-már elvegye a hitemet.

Tudom hihetetlenül hangzik, de néha az embert olyan szinten képes térdre kényszeríteni a kétség, hogy egy hajlékony nádszálhoz képest is gyengének bizonyul. Most, ahogy ezt írom, el sem hiszem szinte, hogy képes voltam annyi pozitív élmény után egy ilyen kis bagatell dologtól megtorpanni, de mégis képes voltam.

És azt is tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Aki életmódot szeretne váltani, vagy egyáltalán kecsegteti a változás gondolata, bizonyára a legtöbb kétséggel áll szemben. Az orvostudomány, az egészségi szaklapok, a dietetikusok és a teljes média azt szónokolja, hogy a tápláléklánc alapja a gabona. Mi paleosok azt mondjuk, hogy ha mérgezni akarod magad hajrá, egyébként felejtsd el a gabonát, hisz nem vagy madár.

A csapból is az folyik, hogy a tej az éltető fehér csoda, kálcium forrás és csontritkulás ellen nincs ennél jobb. Mi azt mondjuk, hogy a tej nem az ember szervezetére lett “optimalizálva”, csak a baj van vele, és ha el akarod kerülni a csontritkulást, akkor ne egyél gabonát és a tejet is iktasd ki. Tanuld meg a kókusztejet használni.

Szinte minden termék cukorral van tele, és a túlsúlyosak társadalmát éljük, ahol egyre több a cukorbeteg. A reklámok csokikkal, pudingokkal, nápolyikkal kecsegtetnek, mi pedig erre is azt mondjuk, hogy tartsd magad távol tőle, használj nyírfacukrot, steviat vagy eritritet. Felejtsd el a fruktózt, mert bár a “reform” édesítők közé lett sorolva, mégis csak feladat a májnak a lebontása, és zsír lesz belőle. Sőt a szervezet nem merít belőle energiát (pedig csak ezt szajkózták idáig…).

Szinte minden diétából kitiltják a zsírt és a “nem fehér húsokat”, itt pedig azt mondjuk, hogy egyél zsírt nyugodtan, de jófajtát (magas omega 3 tartalommal), nyugodtan fogyassz mangalica-, liba- vagy kacsazsírt, csak lehetőleg őstermelőtől szerezd be, egyél vörös húst mert magas pl a vas tartalma, egyél kolbászt, májat. Bármilyen húst ehetsz, csak figyelj az összetevőkre és kerüld a tartósítószereket.

A hüvelyesek is a közkedvelt diéták alapjait képezik, itt viszont meg kell válni tőlük, mert nem tesznek jót az emésztőrendszerünknek, elvékonyodnak tőlük a beleink, hiszen lektint tartalmaznak, akár a gabonafélék..

Csupa-csupa ellentmondás egytől egyig, és hát nem csoda, hogy kétségeid támadnak! Egy módon döntheted el csupán, hogy kinek hiszel: ha veszed a fáradtságot és kipróbálod. Megadod magadnak a lehetőséget, és hidd el, nem kell több egy hónapnál! Hogy van-e vesztenivalód? Nos igen van: elveszítheted a fáradtságodat, a depressziódat, a súlyod egy részét, a narancsbőröd, az integető “izmod”, olyan betegségeidet, amiktől régóta szabadulnál, de az orvostudomány tehetetlen és csak gyógyszert ír fel, …de azt hiszem ezektől nem lesz oly fájdalmas megválni. Ha viszont semmi számodra pozitív változást nem tapasztalsz, akkor még mindig visszatérhetsz a jó öreg pékárukhoz, a fagyihoz, a sütikhez, a tejhez, a krumplihoz és a hüvelyesekhez, hidd el megvárnak :-).

Amíg a kétségeket hagyod magadon eluralkodni, és amíg mások által definiálod magad, nem fog sikerülni! Ha a mérleg megtorpan, vagy olyat mutat, ami nem tetszik, légy türelmes, van amihez kell egy kis idő (elvégre hosszú éveken át tömted magadba a szemetet, ne akarj 2 hét alatt csodát!). Ha valaki nem dicsér meg, vagy csúnyán néz rád, mert éppen türelmetlen voltál, beszól mert valamit elrontottál, kétségbe vonja a hitedet az elköteleződésedet, hadd tegye…Te Ne tedd magaddal ugyanezt! Ha kell ülj le, írd fel egy papírra mennyi jó dolog történt veled mostanában (és biztos vagyok benne, hogy történt, ha pedig nem, akkor tegyél érte, mert mindent nem lehet másoktól elvárni!), és értékeld át azt az egy, éppen nem a fogadra való kritikát.

Ne feledd, mások azt látják belőled, amit te saját magadról hiszel. Ha neked nincs önbizalmad, nincs önmagadba vetett hited, akkor ne várd, hogy másnak legyen.

Én már tudom, hogy a kétség a legnagyobb ellenség, de azt is, hogy erősebb vagyok nála! És ezzel már nem vagyok egyedül!

Ha ugyanolyan kedvesek lennénk magunkkal szemben, mint amilyenek másokkal vagyunk, és ha ugyanannyi időt szánnánk a magunk meggyőzésére, mint amennyit a másokéra szánunk, rég rájöhettünk volna, hogy képesek vagyunk jó partnerek lenni, jó kollégák, jó barátok, jó gyerekek vagy éppen jó szülők, és azt is tudnánk, hogy akkor is jók vagyunk, amikor elhibázunk valamit, hiszen ők megbocsátanak nekünk. Meg kell tudnunk bocsátani magunknak is, türelmesnek kell lennünk magunkkal is, hinnünk kell magunkban is. És e felől nincs kétség!

Remélem vagytok:-))