Több, mint egy hónapja már, hogy elkezdett fájni a bal térdem, és egyre jobban zavart a dolog. Nem voltam alapvetően térdfájós, előfordult pár alkalommal, hogy fájdalmat éreztem, például betonon való futás után, de 1-2 krémezés után el is múlt. Éppen ezért kezdett el aggasztani a jelenlegi helyzet, mert hiába krémeztem, nem javult a helyzet. Elkezdtem gyanakodni az edzőcipőmre, ami igen sok évet megélt már, így eldöntöttem, hogy szerzek egy újat, ami olyan 1,5 hete meg is érkezett, és azóta szüntelen imádom, annyira kényelmes.
Persze a cipőtéma mellett igencsak aggasztott az egyéb lehetséges ok is (ez már biztosan szakmai ártalom), és mindenképp végére akartam járni a dolognak, nehogy jobban eldurvuljon a helyzet és ne tudjak edzeni. Az egész természetesen egy mű “hisztivel” indult, amit az én drágám elég gyorsan lekezelt. Egyik reggel, amikor fájós térddel ébredtem, rám nem jellemző módon elkezdtem nyafogni, hogy nem hiszem el, paleosan táplálkozom, nem csalok….mégis hogy a jó fenében lehet, hogy fáj a térdem??? Elikém erre nevetve mondta, hogy bármennyire is jó a paleo, nem fog megvédeni attól, hogy elüssön egy autó, és a sportsérülésektől sem :-). Erre én duzzogva: de miért neeem?? Jó is lenne, ha az őrangyalkánk és a paleo kéz a kézben járna, és mindentől megvédene, nem?…na de ezt így még nem találták ki, úgyhogy addig is, érdemes észnél lenni.
Mindent szummázva a térdem egyáltalán nem csoda, hogy lázad, hiszen egy merőben más edzésformára váltottam a korábbihoz képest, és ez lényegesen jobban megterheli. Attól persze én ezt még nem fogadom el, de igyekszem együttműködni a térdeimmel, hiszen így 28 év közös pályafutás után is ápolni kell a jó viszonyunkat :-). Szóval jó magyar ember módjára hozzá is láttam az utánajárásnak, paleo észjárással pedig nem dőltem be az első tanácsadásnak. Első utam a Spuri Futóbolt-ba vezetett, mert bár nem futócipőt szerettem volna, ott bemérik a lábat, szakemberek dolgoznak, gondoltam nincs vesztenivalóm. Szerintetek mi történt a boltban? Nem, nem dumáltak rám semmilyen cipőt…cserében megtudtam, hogy a problémám gyökere valójában a derekamnál van, ezért kaptam egy nevet meg egy telefonszámot, ahova elmehetek egy legalább 10 alkalmas masszázsra (bár azt jósolták, hogy ez kevés lesz) és majd jól kimasszírozzák a problémát a derekamból.
No 40-50.000mínusz gondoltam én, de azért tovább mentem, mert a pénz nem a kerítésen van…. Következő helyen már a forgóm volt a bűnös, és csontkovácshoz küldtek (névvel, telefonszámmal) hasonlóképpen olyan minimum 10 alkalomra. Hál’Istennek az ember lánya számíthat a barátaira és tanácsot is kérhet tőlük, így aztán fel is hívtam drága barátnőmet aki éppen többféle masszázst is tanul, hogy mit gondol erről a dologról. Nos ő azonnal kifejtette, hogy ez a probléma miért nem a csontkovács kompetenciája, de azt is, hogy nyugodtan járhatok masszázsra, mert baromi jól fog esni, de, hogy a térdem nem fog meggyógyulni tőle az 1000%. Judit (az említett barátnőm) a “Nemzet Rozmárjától”, azaz Schirilla Györgytől tanul, így javasolta, hogy menjek el a Mesterhez, ő majd útba igazít. Így is lett, találkoztam Schirilla Mesterrel, aki megvizsgálta panaszom tárgyát, és elmondta, hogy a baj a térdemmel van és sose fog meggyógyulni sem masszázstól, sem csontkovácstól. Valószínűleg születési eredetű izomcsomó letapadás okozza a fájdalmat, ami ettől a fajta edzéstől jött ki, és elmondta, hogy milyen gyakorlatokat végezzek otthon, amitől pár hónapon belül megszűnnek a panaszaim. (Szerintetek miért hittem neki jobban a korábbi tanácsadóknál? 🙂 Mert úgy éreztem, hogy ez tényleg a segítségről szól és nem a 10 alkalomról).
El is kezdtem szépen végezni a gyakorlatokat itthon, de belevágtam a kedvenc orvosomnál egy IBR System-es kúrába is, ami bizonyára gyorsabb eredményt hoz majd, mint az itthoni torna. Biztosra megyek, kettő az egyben. Én sosem hallottam korábban erről az IBR System-ről, az orvosom javasolta (paleo orvos amúgy), és mivel nem gyógyszerről, vagy bármiféle kemikáliáról van szó, azonnal belevetettem magam :-). Képzeljétek ez egy magyar találmányú csodagép, és egyelőre csak Magyarországon használja néhány orvos. (kész csoda, hogy az amcsik még nem csaptak le rá…) Az én dokinőm is számos csodagyógyulásról tud már beszámolni, amit ezzel a géppel ért el páciensein, úgyhogy most én vagyok az új alany :-). Na de mi is ez a csodagép: az IBR-SYSTEM® egy mikrointenzitású diagnosztikai és terápiás rendszer, ami egy új generációs fizioterápiás berendezés.
A 13 év alatt kifejlesztett rendszer mikrointenzitású mágneses és elektromágneses frekvencia spektrum-analízisen alapul. A feltalálók abból indultak ki, hogy ha lehet a szívről EKG, az agyról EEG, az izmokról EMG, a bőrről EIS jeleket elvezetni vagy akár átfogó, részletgazdag MRI felvételeket készíteni, akkor valószínűleg lehetséges az emberi testről olyan összetett elektromos és mágneses jeleket is kapni, amelyek a szervezet teljes, komplex működését reprezentálják. Olyan információ tartalmú jeleket, amelyek magukba foglalják az immunrendszer, a hormonrendszer, a mozgatórendszer, az emésztőrendszer, az idegrendszer, a kiválasztórendszer és az érzékszervek együttes jelzéseit egyaránt. Teljes gyógyulás érhető el például allergia területén, ami ma már népbetegségnek számít és csak kemikáliákat reklámoznak rá a tv-ben.
Tegnap volt a második kezelésem, ami valójában egy kellemes fél órás terápia, hiszen elfekszem a kanapén, a dokinéni rám csipeszel dolgokat, ő állítgatja a gépet, én pihenek és közben beszélgetünk :-). Nagyon tuti, bárcsak ilyen lenne a fogorvosnál is :-). A kezelés végén megmérte a testem energiaszintjét, és annyira csodás eredmény mutatkozott, hogy az orvosnéni is odavolt tőle, mondván, hogy ilyen magas energiaszintet még sosem látott, majd kiütöm a plafont az energiámmal…hát mit mondjak, tényleg úgy is érzem magam :-). Úgy látszik ezt teszi a paleo meg az edzés.
P.S. Nagy fagyikészítésben vagyok, úgyhogy figyeljétek a Cukormentest, mert hamarosan felkerülnek az újabb receptek az egészséges, bűnmentes nyári nyalánkságból 🙂 És hamarosan kihirdetésre kerülnek a Xukor termékek újdonsült gazdái! Le ne maradj róla! Like?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: